kedd

Egy optimalizációs projekt tanulságai

SEO szakértő megbízása: weboldal optimalizálásra

2014 nyarán-őszén egy olyan SEO-projektummal telt el négy hónapom, amely már indulásában sem volt tipikus. Aki megkeresett, annak egy alig látogatott szakmai blogja volt. Az alacsony érdeklődés azért volt némileg meglepő, mert a téma eléggé kurrens, ráadásul a blogot egy félezernél több (!) lájkolót begyűjtött Facebook-oldal támogatta. Bár a szájt tűrhetően volt összerakva és a megírt néhány poszt is érdekes volt, Google-helyezések terén igencsak rosszul állt, így a blog mögött álló szolgáltatást senki nem kívánta igénybe venni. Ezen kellett változtatni, erre szólt a megbízás.

első google helyezés

Organikus találat - Google első hely

A blog egy ingyenes blogszolgáltató fizetett lehetőségét vette igénybe (saját domain alatt), ám ez igen korlátozott adminlehetőségeket jelentett. Javasoltam a nem eléggé kulcsszavas domain újra cserélését és a blog átköltöztetését valódi saját tárhelyre. Tanácsom meghallgatást nyert, azt átköltöztetést elvégeztem és megkaptam a megbízást a tartalomoptimalizálásra és linképítésre. A cél: 2 db fő kulcsszóval és 3 db long tail kulcsszóval az 1. googleoldalra kerülni 4 hónap alatt. Ez reális célnak tűnt: bár a téma népszerű, a szolgáltatás keresett, igazán erős szájtokat az adott kulcsszavakra nézve alig találtam.

Organikus keresések - Google első hely


Mivel a honlap teljesen új URL alatt kezdett működni, nem számítottam gyors sikerre. Ennek ellenére oldalunk azután, hogy átesett egy erőteljes tartalmi fejlesztésen és optimalizáláson, röpke két hét alatt (!) túlszárnyálta a (régi helyén átalakított formában megőrzött) korábbi blog helyezéseit. Tudtam, hogy ez még nem jelent semmit (eléggé gyenge helyezések voltak a túlhaladottak), így eléggé sok munkát fektettem a további előrejutásra. Építettem a linkhálózatot, a blog tulajdonosának pedig az lett volna a dolga, hogy elfogadott tanácsom alapján azzal a 4 kulcsszóval, amelyek közvetlenül nem szerepeltek a domainnévben, megírjon egy-egy gazdag tartalmú állandó blogoldalt (a megfelelően kialakított kulcsszavas URL-ek alatt), továbbá ha nem is hetente, de havi 2-3 alkalommal új poszttal gyarapítsa a blog tartalmát és késztesse a nagy keresőt indexelésre.

Nos, én ugyan túlteljesítve végeztem a magam munkáját, a szakmai tartalmú kulcsszavas aloldalak csak nem akartak elkészülni, mint ahogy a posztok is igencsak gyéren szaporodtak. Négy hónap alatt mindössze 5 poszt született és csupán 1 kulcsszavas aloldal. Illetve mégsem. Mert kínomban én magam hoztam létre további hármat.

Mivel egy aránylag szűk szakmai területről van szó, az eleve nem lehetett a feladatom, hogy ilyen módom járuljak hozzá a tartalomfejlesztéshez, mégis kénytelen voltam, mert különben a SEO-siker is elmarad és az első oldalra juttatást célzó vállalásomat nem tudtam volna teljesíteni. Szakmai becsvágyam nagyobb volt a honorálásnak megfelelő esszerű munkavégzés iránti ragaszkodásnál. Túlteljesítettem tehát e téren a vállalást. De azért a posztokat csak nem írhattam meg az egyetemi végzettséghez kötött szakma gyakorlásáról...

Négy hónap elteltével az 5 kulcsszó közül 3-mal benne voltunk a 10-ben, 2-vel a 20-ban, és mivel már ezernél több link mutatott a szájtra, biztos voltam a további sikerben. A blog látogatottsága sokszorosára nőtt, a Facebook-rajongok száma ezerre-növekedett (!), az organikus keresések száma is imponálóan alakult.

Ám ekkor megbízóm sajnálkozásának hangot adva bejelentette, hogy vállalkozása a blog sikere ellenére nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, szolgáltatását igen kevesen veszik igénybe a megtöbbszöröződött forgalom ellenére. Tartsunk egy hónap szünetet.

Most, amikor ott vagyunk a siker kapuján? Amikor már csak egy kis erőfeszítés kell, és a két legkurrensebb kulcsszóval is meglesz a top10-es helyezésünk? Igen... Annak ellenére, hogy maximálisan elégedett a munkámmal és belátja, az ő passzivitása miatt nem léptünk még többet előre.

Tudomásul vettem. Leálltam a linképítéssel, sőt, a negyedik hónap végén tett egy-két kockázatosabb húzásomat visszacsináltam - ezek kockázatát a későbbi munkával reméltem csökkenteni, de ha nincs későbbi munka, akkor jobb nem kockáztatni.

És ezután következtek a nem várt tanulságok.

Az ötödik hónap vége felé a blog váratlanul a fenmaradt 2 kulcsszóval is bekerült a top 10-be, a másik hárommal pedig több pozíciónyit javult.  Örömömben ezt jeleztem a blog tulajdonosának, remélve, hogy ez a projekt folytatását jelentheti. Rezignált reakciójából megértettem, hogy erről szó sincs, nem a munka egy hónapos felfüggesztéséről van szó. Ha nem, hát nem. És mivel számos jelből arra következtettem (pl. válasz nélkül hagyott vagy nagy késéssel lereagált látogatói blogkommentek), hogy nemcsak a keresőmarketing-projektnek vége, hanem a blog mögött álló szolgáltatás sem működik (olajozottan biztos, hogy nem), így más optimalizációs terveimre koncentráltam, ennek megfelelően alakítottam az oldalaimat, írtam a saját posztjaimat, aminek természetes következménye, hogy a szakértői SEO-megbízás négy hónapja alatt létrejött, jelentős nagyságúnak mondható linkprofil az ötödik hónaptól erőteljesen zsugorodni kezdett.

Ennek ellenére a blog helyezései tovább javultak.


Jelentősen megnőtt az organikus találatok napi száma, szaporodtak a Facebook-lájkok - mindez annak ellenére, hogy a blog tulajdonosa az eltelt több mint 2 hónapban egyetlenegy posztot sem írt.

2015 január elejére a Google napi 120 látogatót szállít a blogra. Helyezései stabilak, holott a rá mutató linkek száma már csak töredéke az október véginek. ÉS A SZÁJT MÉGIS SZÁRNYAL.

Organikus helyezés javítása linképítés módszerével


Következtetésem: ha egy webhely tartalma eléggé jól össze van rakva és keresőbaráttá van téve, ha sok rajta az infó és a kulcsszavas előfordulásokban sikerült az optimumot megközelíteni, s ha eredményes volt a linképítés, akkor az elért pozíciókat képesek fenntartani a napi rákeresések akkor is, ha a linktámogatás minimálisra apad (vagy megszűnik?).

Gondoljunk bele: napi 120 keres-talál-kattint interakció történik. Ez a Google számára annak a bizonyítéka, hogy a a keresett kulcsszavakat illetően az oldal tartalma releváns, ezért megtartja az adott pozícióban akkor is, ha a szájt semmilyen aktivitást nem mutat, egyáltalán nem frissül és a rá mutató linkek száma is csekély.

Azt azért hozzáteszem, hogy ez csak akkor lehetséges, ha nem túl erős a konkurencia. Azt, hogy nem az, azt pedig még a munka elején felmértem.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése