szombat

Google keresőoptimalizálás

Új webrendszert építeni mindig öröm. Már csak azért is, mert ilyenkor az ember hiún azt reméli, hogy most majd tökéleteset alkot, egyet sem követ el a korábbi hibái közül. Logikus lesz a könyvtárrendszer, célszerű helyre kerül minden fájl, beleértve a képeket... No és persze remek lesz minden weblap, tartalmilag és kinézetileg, szövegében és tiszta valid kódjaiban egyaránt. Szeretni fogja a Google, élvezet lesz a keresőoptimalizálás.Aztán persze dehogy...

Most a szokásosnál is nagyobb a magammal szemben támasztott várakozás: az új webgalaxis egy új domain alatt épül - ráadásul első vásárolt tárhelyemen.

A honlap-rendszer igen sokrétű kíván lenni, úgy vélem, 2 év kell a felépítéséhez. Az első lépés, kell-e mondanom, a SEO-alrendszer kiépítése. Ma igen kemény munkával egyfelől kiválasztottam azt a 7-8 keresőkifejezést, amelyre koncentrálni fogok, továbbá elterveztem azt az 1 fő és 4 aloldalt, amelyek révén rendszer magja felépül. Az egyikre majd link is megy innen, de fontosnak történem a kis bázis felvázolását is - már csak emlékeztetőül is, magam számára. Tehát

Főlap:

Honlap-SEO. Weboldal optimalizálás Google kereséshez

Aloldalak:
 Nulláról kezdeni valamit persze hallatlanul nehéz, de úgy érzem, teljes web-világom további gazdagításához  ki kell lépnem a hhrf és ungparty, illetve az ingyenes blogok keretéből. Lássuk!

Frissítés: az új rendszer oldalai szépen debütáltak: 2 héttel indulásuk után legtöbbjük impozánsan jó helyen robbant be a Google-listákra. A Saját honlap optimalizálás oldalon készítettem is egy összefoglaló táblázatot az első eredményekről.

hétfő

Kárpátalja témájú weblapok optimalizálása

Hogy a Kárpátaljával foglalkozó webegységeim a Google szemében legjobb oldalaim közé tartoznak, abban részben ártatlan vagyok... Annyiban mindenképpen, hogy ezeket az oldalakat mintegy mellékesen, "legyen egy ilyen is" alapon hoztam létre évekkel ezelőtt: sem a Kárpátalja Bloggal, sem a korábban linkgyűjteményként szolgáló ungparty.net/karpatalja oldallal nem voltak messzemenő és magasra szárnyaló terveim. Ám idővel mindkettő elindult a PageRank-létrán, a blognak szépen nőtt az olvasottsága, holott igen ritkán publikáltam benne. Amikor statikus oldalam 4-es PR értéket kapott, linkgyűjteményből átalakítottam információs oldallá, egyben hirdetési lehetőséget is kínáltam rajta - lévén a honlap közben a Kárpátalja kulcsszóval indított keresések találati listáján is jól szerepelt. El is kezdtem mindkettőt optimalizálni.

Nemrégiben mind a blog, mind az információs weblap 5-s PR-jegyet kapott (ami amatőr oldalak esetében igazán ritkaság), így most igyekszem valahogy kihasználni ezt az előnyt. A statikus oldal alá például készítette két net-marketing célú weboldalt, remélve, kereslet is lesz a nyújtani kívánt szolgáltatásra. E két új webhely a következő:
- illetve az itt képpel is illusztrált, optimalizálás alá frissen került honlap, amely most indul diadalútjára:


 

péntek

Az Ukrajna az EU-ban honlap optimalizálása

Van nekem egy kis külön Gugli-játékszobám webvilágom egy eldugottabb ficakjában. Nem Kugli, Gugli, vagyis Google: itt főképpen azzal szórakoztatom magam, hogy elképzelek egy jövőbeli eseményt, elkészítem a honlapját, aztán igyekszem elérni, hogy ez a honlap az adott eseményre keresve a Google találati lista élére kerüljön. Mivel ilyen hülyeséggel más keresőoptimalizálók nem foglalkoznak, és mivel a várható esemény neve kevéssé forog az interneten, így elég jó eséllyel el is érem a kitűzött célt. Akkor aztán megveregetem a vállam.

A szórakozáson túl persze más haszna is van a dolognak, ezt itt írtam le részletesebben: Kreatív honlapoptimalizálás. De történhet olyasmi is, amire magam sem számítottam: jelesül az, hogy nem csupán a speciálisan kiválasztott esemény nevével szerepel jól az oldal, hanem a névben szereplő valamely sokkal általánosabb kifejezéssel is, akár olyannal, amelyről azt hittem, komoly Google-piaca van, azaz SEO-szempontból nagy a versengés az élmezőnyben.

Nevezetesen: nyilván nem nagy kunszt elfoglalni az élpozíciót azzal a kifejezéssel, hogy Ukrajnát felvették az Európai Unióba. Szinte nem is kell senkivel konkurálni. De hogy ez az oldal magával az Ukrajna szóval is bekerülhet az első háromba, azt bizony nem gondoltam volna.

Ha viszont már felkerült, akkor kicsit kicsinosítottam a weblapot és meghirdettem, hogy reklám-anyagot is szívesen elhelyezek rajta. Egy országnévvel elért harmadik helyezésnek alighanem van némi marketing-értéke.



szerda

SEO-hatékony linképítés

Honlapoptimalizálással foglalkozó főblogomban (amely ezzel a kifejezéssel egyébként vezeti a Google találati listáját) közreadtam egy "amatőr szakanyagot". Hogy valami hogyan lehet egyszerre szak- és egyszerre amatőr, azt az olvasás során el lehet dönteni: igyekeztem egy empirikus tapasztalatokra alapozott képletet kidolgozni arra nézvést, mitől milyen mértékben függ egy link keresőoptimalizáló hatékonysága. A SEO-effektivitásban szerintem olyan faktorok a meghatározóak, mint a relevacia, a Google-érték, a stabilitás, a dinamizmus és a parcionalitás. Hogy ezeken pontosan mi értendő és milyen értékeket vehetnek fel a tényezők, az olvassátok el a cikkben: Bejövő linkek - A link-hatékonyság kiszámítása.

linkmarketingAz említett cikk írását hónapokkal ezelőtt kezdtem el, de hosszabb hanyagolás után csak ma délelőtt fejeztem be. Másik mai munkám egy tüzetes web-vizsgálat volt: fel akartak kérni egy (svájci!) honlap optimalizálására, és én természetesen, mielőtt igent mondtam volna és elkezdtem volna árakat (sikerdíjakat) kalkulálni, alaposan megvizsgáltam a szájtot. Hát bizony kontármunkával találkoztam. Egy ingyenes szolgáltató sablonja van ráhúzva - jó rosszul, úgy, hogy a Google-cash nem is mutatja rendes képében, csak formázás és hasábolás nélkül. Ez megrémisztett, nem is vállaltam el. Ráadásul igen nehéz kulcsszavakkal kellett volna optimalizálni a svájcban élő magyar orvosok (plasztikai sebészek) honlapját, igen telített Google-piacon, erős konkurencia mellett. Javasoltam: csináljuk egy új oldalt, amely már készültében a leendő kulcskifejezéseket célozza.

Saját belső munkám ennek az oldalnak a frissítése lesz: Google-optimalizálás - honlapoptimalizálás - korábban itt vettem számba értékelhető PageRank-számmal rendelkező oldalaimat - de a legutóbbi PR-frissítések óta a lista elavult. Most majd neki kell ugranom.

Végül: a jelen blog (talán azért, mert egyszer már volt egy ilyen webhelyem, csak törölték, ezért kellett a Honlapoptimalizálást újraindítani) számomra is váratlanul megjelent a címével indított Google-keresés első oldalán.  Felteszem, hogy nem lesz ott hosszú életű, ez a felfutás csak az újdonságnak szól - de bárhogy is, most ott díszeleg. Igaz, ezzel magamnak csinálok konkurenciát, de ez nem baj, egyáltalán nem bánnám, ha erre a szóra az első táblán csak az én találataim sorakoznának.

Úgy legyen.



hétfő

Újraindul a Honlapoptimalizálás

Egyszer már volt egy blogom a honlapoptimalizalas.blogspot.com.cím alatt. Aztán törölték. Aztán felülbírálatot kértem. Ezt írták (de nem történt semmi):
Robotjaink nevében elnézést kérünk a nem spam jellegű tevékenységet végző blogod zárolásáért. Türelmedet kérjük, amíg megvizsgáljuk, hogy blogod valóban nem végez-e spam jellegű tevékenységet.
Aztán újra kértem a felülbírálatot - de továbbra sem tudtam a bloghoz hozzáférni. Újraregisztrálni sem lehetett. Most viszont sikerült. Hát akkor legyen.

honlap optimalizalas seo
Sherlock - SEO Google kereső - honlapok optimalizációja

Kell nekem ez a név, ez a cím. Már csak ezért is (de előtte: 2015-ös frissítés: Google helyezés javítása kulcsszóval ez a blog az első SERP-en található!)

  1. honlap optimalizálás / google kereső-optimalizálás

    honlapoptimalizalas.blog.hu/
    2 napja – Honlap optimalizálás jó áron! - Weboldal előre juttatása a Google-listán. Honlapoptimalizálás, keresőmarketing, keresőoptimalizálás, SEO bdk.
  2. Local colour + honlapoptimalizálás = Csupakabra Kárpátalján ...

    honlapoptimalizalas.blog.hu/.../local_colour_honlapoptim...
    2012. szept. 17. – Az ugye elvárható egy honlapokat kreatív módszerekkel optimalizáló irodalmártól, hogy olykor rácsapjon valamilyen aktuális szenzációra.
  3. SEO-blog - Keresőmarketing - Honlapok optimalizálása - Ipari ...

    seonyar2008-bdk.blogspot.com/
    5 órával ezelőtt – SEO blog - BDK keresőmarketing munkái: honlap-optimalizálás, keresőoptimalizálás, kreatív játék, transzferár nyilvántartás.
    Többször ellátogatott már erre az oldalra. Az utolsó látogatás ideje: 2011.10.05.
  4. Keresőmarketing - Google Keresőoptimalizálás - SEO - net marketing

    ungparty.net/marketing/
    A keresőoptimalizálás (angol kifejezéssel Search Engine Optimization, SEO - más néven honlap-optimalizálás) célja az, hogy egy adott honlap minél jobb ...
    Többször ellátogatott már erre az oldalra. Az utolsó látogatás ideje: 2011.10.13.
  5. Google optimalizálás - Honlapoptimalizálás - SEO BDK

    bdk.hhrf.org/seo/google-honlap-optimalizalas.php
    Google-optimalizálás jó áron! Honlapok előre juttatása a találati listán. Keresőmarketing, honlapoptimalizálás, keresőoptimalizálás = SEO.
  6. Google Keresőoptimalizálás - honlapoptimalizálás - SEO

    bdk.hhrf.org/seo/kereso-optimalizalas.php
    Google Keresőoptimalizálás - Szeretné, ha honlapja előbbre kerülne a Google-listán? Segítek! - Keresőmarketing, SEO, honlap-optimalizálás.
    Ön +1-ezte ezt
  7. SEO - Keresőoptimalizálás - Honlap-google-optimalizálás ...

    bdk.hhrf.org/seo/
    Honlap-kereső-optimalizálás és keresőmarketing - SEO, honlapok google-optimalizálása - BDK web-akciók.