csütörtök

Idomított pingvin, rehabilitált honlapok

Ahogy a könyveknek, úgy a honlapoknak is megvan a maguk története. Ez a blog például elég viszontagságosan kezdte a pályafutását. A szolgáltató - tévesen - spamblognak nyilvánította. Én kérvényeztem a helyreállítást, de más esetektől eltérően, amikor erre szinte azonnal (másnap) bocsánatkérően reagáltak és robotjaik tévedése miatt elnézést kérve visszaállították a blogot, ezúttal valahogy beragadt a kérvényező opció, azt jelezte, hogy a küldés folyamatban van. Másnap és egy hét, egy hónap múlva is. Újat küldeni nem tudtam, a blog nem lett elérhető. Újraregisztrálni sem tudtam a jó kis domaint. Aztán vagy három hónap múlva valami végleges törlés lehetett, újra regisztrálhatóvá vált a honlapoptimalizalas.blogger.com! Nosza.

Ezt követően szorgalmasan posztolgattam és optimalizáltam a blogot, jött is fel szépen. Egy időben a honlapoptimalizálás szóval egy hasonnevú blog.hu-s blogommal az első 3 helyen osztoztak. Aztán 2013-ban jött a Pingvin 2.1 - és a blogom eltűnt a találati listákról.

Az történt, hogy gyakorlatilag nemcsak azokat a szájtokat büntette a webszemét elleni küzdelemre idomított Google-algoritmus, amelyek ténylegesen spam-linkekkel voltak optimalizálva, hanem gyakorlatilag magát a kulcsszavas linképítést szankcionálták. Én sem az elszállt oldalakat, sem ezt a blogot nem sirattam, próbáltam továbblépni. A jelen blogot például átalakítottam és korábbi kulcsszó helyett feljött arra, hogy Google pozíció javítása. Az élre mégsem került, a más szóra kirótt büntetést hatott erre is.

Aztán most szinte minden helyreállt, egy rakás oldalam visszaszerezte tavalyi pozícióját. Olyan kulcskérdésekre, amelyekkel már nem is optimalizáltam őket...

A Google Pingvin 3.0 algoritmus 2014. októberében visszahelyezte a korábban - éppen tavaly ilyenkor - hibásan hátrasorolt honlapokat a korábbi pozícióikba - ez a blog most ismét jól szerepel nagyon sok kulcsszó-kombinációval - Idomított pingvin, rehabilitált honlapok a találati listán

hétfő

SEO szakértő

A SEO szakértő a Google találati lista befolyásolásával igyekszik egyes weboldalak számára kedvező pozíciót szerezni. Ezt a honlaptartalom javításával és linkprofil építésével éri el. 

szakértői Google kereső optimalizálás - seo
Keseresőoptimalizálás SEO-szakértő segítségével
Ezt a szakértői címet voltaképp én adományoztam magamnak :) No persze nem teljesen alaptalanul. Hanem azon a jogon, hogy a címben szereplő és több hasonló kifejezéssel - seo szakértő | keresőmarketing szakértő | seo szakember - jelenleg az én weboldalaim top helyzéseket foglalnak el a kulcsszavas ranglistán (például:  http://seo.balladium.hu/, http://ungparty.net/marketing/, http://keresomarketing.kárpátalja.net/). Ahhoz, hogy ide juttassam őket, bizonyára szükség volt némi szakértelemre - szakértésre. Meg kreativitásra. Meg kitartásra. Na és persze több olyan weboldalra, amelyeket sikerült elég jól összeraknom ahhoz, hogy viszonylag rövid idő alatt (rövid?? olyikat 3-4 éve optimalizálom!) célba jutottak számos kulcsszóval, a már említettek mellett például azzal, hogy Google helyezés javítás, Google keresőmarketing, Google linképítés. Bizony mondom, sok szakértés és sok meló van ebben! De kérdezheted a Guglitól azt is, hogy Ki a legjobb linképítő szakember?, eredményként akkor is egy balládiumos vagy ungpartys szájt áll a topon. Jó vagyok, na!

Az elsőként említett honlap most nagy segítségemre van két új keresőmarketing projektem támogatásában. Az első témája a pánikbetegség és agorafóbia, a másodiké a szerverbérlés és szerver hosting. Jól haladok mindkettővel. Ja, és közben arra is gyúrok, hogy keresőmarketing szakértő (seo specialista) - de csak félgőzzel, mert a virtuális szerverek hosztingolása és a pánikroham kezelése gyógyszer nélkül, valamint a télikert és a tömeges sms - mint seo-téma - most jobban foglalkoztat. Amit elhanyagolok: az az irodalom és a filozófia... A világtörténelem egészét felölelő regénytrilógiámba és a nagy világnézeti rendszerek szintézisét adó korszakalkotó bölcseleti műbe például még bele sem kezdtem :)

csütörtök

Magas látogatottságú weboldalak

Több helyen részletesen leírom, milyen lépésekben érem el, hogy valamely keresőkérdéssel egy honlap a Google első találatai közé kerüljön. Ezekben a leírásokban bőségesen esik szó a honlaptartalom optimalizálásáról és a linképítésben gyakorolt speciális módszeremről, tudniillik, hogy rendszert építek, olyan bonyolult hálózatot, amelyben különböző funkciójú webhelyek vannak: statikus bázisoldalak, rendszerblogok, perifériák. Elfecsegem azt a titkot is, hogy az ilyen rendszereknek a blogok a mozgatórugói: a rendszeres posztolás váltja ki a Google robotok látogatását, az észlelt linkek pedig minden alkalommal új impulzust indítanak el, újra és újra "képbe kerül" minden belinkelt oldal, a láncolatban pedig ott van maga a céloldal, az optimalizáció alá vont webhely.

De van még egy mozgatórugó. A felépített linktámogató webrendszer akkor lehet igazán hatásos, ha vannak a rendszerben magas látogatottságú weboldalak is. Ezek forgalma ugyanis a linkek révén szintén impulzusokat ad a többi belinkelt oldalra. Tudjuk, a Google regisztrál minden keres-talál-kattint interakciót, így minden olyan alkalommal, amikor egy oldalunk részt vesz ilyen műveletben, "plusz pontot" kap a rendszerben. Nyilvánvalóan nem mindegy, napi 1-2, 10-20 vagy netán több száz impulzus indul-e a rendszer oldalairól. Éppen ezért szükséges magas forgalmú oldalakat létrehozni és üzemeltetni. No de hogyan??

Például úgy, hogy rátapintunk: milyen keresőkérdésre válaszoljon weboldalunk. Lehetőleg persze kevés vagy gyenge konkurens oldal mellett. Ha megcsípünk egy-egy ilyet, kevés munkával Google elsők lehetünk - és özönlenek a kattintó látogatók. Persze elmondani könnyebb, mint megcsinálni.

péntek

Lépésről lépésre: kereső-optimalizálás

Keresőoptimalizálás lépésről lépésre

- vázlatos útmutató -

Linképítő blogomban készítettem egy vázlatot arra vonatkozóan, hogy én mely lépéseket tartom a legfontosabbaknak abban az optimalizációs folyamatban, amelynek célja természetesen a Google-helyezések javítása és az első oldalra kerülés. Ennek elérésére elsőként a honlapoptimalizáláson belül a tartalomfejlesztést és a tartalomoptimalizálást említem, vagyis a weboldal hatékony tartalmi fejlesztését abból a célból, hogy maximálisan informatív, lehetőleg egyedi szövegezésű és a legfontosabb keresőszavakra nézve minél érdemibb, azaz relevánsabb tartalmú legyen. Itt megemlítettem, hogy a weblapot akkor könnyebb sikeresen optimalizálni, ha az oldal témáját kifejtő szöveg terjedelme minimum hat-nyolcezer leütés. Számos további kritériumot említve a következő lépésként a már optimalizált tartalom keresőbaráttá tételét neveztem meg, hangsúlyozva, mennyire fontos, hogy a megfelelően gazdag tartalom megfelelő SEO-formában jelenjen meg a weboldalon. A Google titkos algoritmusát persze senki nem ismeri pontosan, de a tapasztalatok szerint a gyakorlatban általában 20-25 legfontosabb kritérium érvényesítésére van lehetőség egy átlagos honlapon, amely nyilvánvalóan eredetig más célból készült.

Harmadikként tárgyaltam a linképítést, itt az általános ismeretek közlése helyett inkább saját technológiámat ismertettem, amely jelentősen eltér a szokványos eljárásoktól.

Ukrajna: cégalapítás - weboldal optimalizálás

ukrajnai cég weboldalának optimalizálása
Ukrajna közigazgatási térképe 2014 előtt
Miközben Magyarország keleti szomszédja rövid történelmének legsúlyosabb krízisét éli át (hogy túl is e, az kérdées), aközben az üzleti világban, minden aggodalom ellenére, fokozott érdeklődés mutatkozik Ukrajna iránt. Ez tette indokolttá, hogy éppen most vállaljam el egy honlap optimalizálását, amelyet már számos keresőkérdéssel sikerül a Google találati ranglista első helyére vagy legalább első oldalára pozícionálnom. Ezek egy része magyar, mint például a cégalapítás ukrajnában vagy a biztobságos jogi védelem, más részük ukrán, mint az, hogy надійний безпечний супровід бізнесу на Україні.

Részben könnyű dolgom van, mert a magyar keresésekre ezek nem túl gyakori kulcsszavak, részben nehéz is, mert emellett a honlap webmesteri gondozását is ellátom az optimalizálás mellett. Sokkal komplikáltabb a helyzet az ukrán kifejezésekkel, főleg, hogy nincs a munkámhoz megfelelő számú és erejű bázisoldalam.

Na de nem arról vagyok én híres, hogy megrettennék ilyen feladatoktól. Bizonyos részeredmények itt láthatok, ezzen nyomon is követhető, hogyan és mivel érem el a Google helyezések javulását-javítását:

kedd

Google első találat

A Google helyezések javítására kreatív honlapoptimalizálással és diszperziv linképítéssel törekvő SEO-szakember abból indul ki, hogy kivétel nélkül minden weboldal optimalizálható és minden gyenge találati pozíció javítható - bizonyos határokig legalábbis. A cél természetesen a top10 vagy még inkább az első helyezés elérése, de a sikerre úgy orientálódni, hogy a Google első oldalára vagy pláne első pozíciójába kerülés semmiképpen ne váljék puszta öncéllá. Az előlépések mögött minden esetben a honlap tartalmi fejlődésnek, mennyiségi és minőségi gazdagodásnak kell állnia. Ha a bővítés, gazdagítás helyett csak ügyeskedéssel próbálkozunk, annak utóbb kellemetlen és kínos hátrasorolódás lehet a következménye. Tehát: építkezni kell.

Különösen akkor, ha olyan honlaptulajdonos fordul segítségért, akinek a weboldalára nagyon is ráfér a fejlesztés. Az attraktív webszájtok gyakran nem tesznek eleget a legalapvetőbb keresőszempontoknak sem, így a külső linkhálózat felépítése előtt (sürgősebb esetben annak megkezdésével párhuzamosan) a weblap tartalmának a felturbózására kell koncentrálni.

Az üzleti céllal készült honlapok tipikus gyöngéje pl. az, hogy jószerével alig van rajta szöveges rész, tetszetős képek, videók uralják a felületet, de hát tudjuk, ebből mit látnak a keresőrobotok: a fájlnevet, az alt és title tagek tartalmát. Ezzel persze lehet és kell operálni, de ha nincs folyó szöveg, y a robotok információkban szegénynek találhatják. De a tartalmi gazdagság sem elegendő önmagában a top helyezéshez: számos formai jegynek is eleget kell tenni, hogy a tartalom keresőbarát alakot öltsön.

hétfő

Építs keresőbarát webrendszert

Egy másik seo-blogomba írtam:
Amióta a Nagy Google filozófiájában paradigmaváltás történt és amióta a
kulcsszavas keresőoptimalizálás lépésről lépésre nehezebbé vált, a
legnagyobb problémát az okozza, hogy honnan, milyen honlapról linkeljük a
támogatott céloldalt. Számos olyan weboldal kínálhat erre lehetőséget,
amelyre jobb nem is gondolni: azt eddig is tudtuk, hogy többet
árthatunk, mint használhatunk, ha gyenge minőségű szájtokról hivatkozunk
a optimalizált honlapra, de az korábban ritkán okozott gondot, ha >> Építs keresőbarát webet!
Ez a blog korábban jól teljesített különböző kulcsszavakra, most kicsit leült, ideje felturbózni.

A weboptimalizálás fortélyai

A keresőoptimalizálási folyamat, mint tudjuk, a Nagy Google paradigmaváltása miatt gyökeresen átalakult. Komplex volta korábban sem volt kétséges, de a munka összetettsége közel sem érte el azt a bonyolultsági fokot, mint éppen 2014-ben, amikor a keresőalgoritmusok kifinomultsága már lehetővé teszi minden korábbi trükk leleplezését. A tartalmi alapú kreatív honlapoptimalizálás önmagában már nem elégséges a sikerhez, és nem az a szokásos linkhálózat építéssel kiegészítve sem. Ott tartunk, hogy nem külön a weboldalt kell keresőbaráttá tenni, és nem külön a linképítő munkával kell a találatok közt előrébb mozdítani a honlapot, hanem globális és organikus weboptimalizálásra van szükség. Igen, magát a webet optimalizáljuk maholnap, persze nem az egészét, de azt a részét mindenképpen, amelyhez hozzáférünk és amely munkánk témáját illetően relevanciaértéket hordoz. Mi több: ha kevés ilyen weblaphoz van hozzáférésünk: akkor megalkotjuk őket. Ha kell: éveket szánva erre a munkára.

Optimalizálás jellegrálényegítéssel


Eközben ha nem is trükköket, de fortélyokat mindenképpen alkalmaznunk kell. Ezek közül az utóbbi időben én egyebek mellett a jellegrálényegítés módszerét szoktam bevetni. Ez már tipikusan a weboptimalizálás körébe tartozó eljárás, mert nem csupán a Google helyezés javítása érdekében támogatott honlapra irányul és nem is kizárólag a linkek mind jobb webhelyeken való elhelyezését célozza. Nem! Ennek a tevékenységnek a során a SEO-mester előbb megállapítja (esetleg megteremti) a kérdéses honlap releváns jellegét, majd ezt a jelleget vagy annak legalább főbb elemeit lányégíti azokra a weblapokra, blogokra, amelyekről később hivatkozni kíván a céloldalra. A később fontos! A rálényegítésnek ugyanis időben meg kell előznie a link kirakását, legalább egy Google-indexácoónyi idővel. Szükséges, hogy a kereső tározójába hamarább kerüljön be az adott oldalra rálényegített tartalom, mint ahogy link is elhelyezve lenne az állományban. Csak hadd lássa meg a Nagy Sólyomszem, hogy új tartalom is van a honlapon, csak hadd elemezze-értékelje, s ha ez már megtörtént, legközelebbi szkennelésekor természetesnek fogja találni, hogy ezzel a tartalommal összhangban egy szöveges link is megjelent. Az ilyen hivatkozási technika nem kelt gyanút, nem kelti a nem természetes linkprofil építés és manipulatív keresőoptimalizálás benyomását.
Azt, hogy maga a jellegrálényegítés hogyan történik, sajnos nem árulhatom el. Mert egyfelől mindig másképp, másfelől ez mégiscsak első SEO-szakmai titkom lenne.

google első - optimalizálás fortélyai
Első helyre kerülés a Google keresőben


kedd

Kárpátalja és Ungvár weblap-SEO

Ungvár - a gyalogjáró híd alkonyati fényben
A már oly sokszor megénekelt Google Kolibri és a már ez alatt futó Pingvin Algoritmus megkövetelte új honlapoptimalizálási eljárások kidolgozását annak érdekében, hogy anélkül lehessen a weboldalak Google-helyezését javítani, hogy ehhez kifejezetten és koncentráltan kulcsszavas optimalizálást végeznénk. A jól bevált kulcsszavas linkek helyett a diszperzív linképítésre lett szükség és a hosszabb keresőkérdésekre való optimalizálást kellett előtérbe helyezni. Az új szempontrendszert figyelembe véve dolgoztam ki az úgynevezett BDK-SEO Arvisura linképítő technikát, amelynek alkalmazásával egyrészt sikerült jó eredményeket elérnem a keresőlistákon való pozíciók megszerzésében, másrészt (egyelőre) a Google-büntetést elkerülnöm. Sokáig kísérleteztem, míg látható eredményeket sikerült elérnem. Ezek közül most egy sajátomról számolok be, ez pedig az új domain - kárpátalja.net - alá telepített keresőbarát weboldal sikere. A szájt mind az Ungvár Kárpátalja, mind a Kárpátalja Ungvár kulcsszókombinációkkal 2. a találati listán és csak a Wiki előzi meg. Aloldala is van a főlapnak, ennek meg kifejezetten szülővárosom a témája, nem csoda, hogy első helyen hozza a kereső például ezzel: Hány magyar lakos él Ungváron? Egyelőre arra, hogy Hol van Ungvár vagy Hány éve alapították Ungvárt? csak a 3. vagyok - de dolgozom a témán.